Beteg a gyerek

Azt hiszem ezt az érzés soha nem fogom tudni megszokni. Ma meg kimondottan rosszul éreztem magam, lelkileg. Történt, hogy tegnap azzal hozta haza apa Lucát a bölcsiből, hogy hány és hasmenése van. szerencsére láza nem volt. De akkor is eléggé kibuktam. Szerencsére este szépen evett, és jól aludt éjszaka. Délelőtt volt egy kis hőemelkedése. Én tiszta ideg voltam. Ma jelenésünk volt a doktor néninknél oltásra. Természetesen az oltás elmaradt, de megnyugtatott bennünket, hogy nincs nagy baj. Vagyis mindezt apa intézte, én mentem dolgozni. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem magam, mint egy ketrecbe zárt anyatigris. Azt tudtam, hogy jó kezekben volt Luca, mégis folyamatosan aggódtam érte. Az én kicsikém beteg, és nem lehetek mellette. Szörnyű rossz volt! Pedig tudom, hogy lesz még ilyen, amikor nekem mennem kell dolgozni, ő meg beteg, és apa/mami/kerianyu vigyáz rá.

Kijött a harmadik :)

Most vettem észre, hogy kibújt Luca harmadik fogacskája. Vártuk, vártuk fenn középen, erre nem is az jött, hanem az egyik bal oldalt felül. Fogorvosilag a bal felső hármas. :) A középsők is úton vannak, de nagyon jól érzik benn magukat, mert nagyon nehezen akarnak kijönni. Jól megkínozzák a kis Drágámat.
Most épp apával alszanak el, vagyis már megtörtént :) Megyek is romantikázni apácskával! ;) Rossz az aki rosszra gondol :)

Túl az első munkás héten

Jelentem túléltem. Bár voltak nehéz percek, órák, sőt napok. Bár hülye érzés, de a sok új inger hatására néha úgy éreztem, hogy feltölt, hogy dolgozni járok. Persze este zuhantam az ágyba. Még egy kicsit szervezésre szorulnak a napjaink. A reggel egész jól működik már, most még elég, hogy 6-kor kelek (illetve korábban, ha Luca ébred szopizni), aztán irány a fürdő, addig a kis család még alszik, aztán hétkor kel Luca, és együtt keltjük apát. Majd ők még lustiznak fél órát, én reggelizek, és összepakolom a cuccainkat. Majd fél nyolctól öltözés, és indulás. Az most tényleg jól működik, már csak arra leszek kíváncsi, hogy ha Éva már nem jön, és én hamarabb szeretném kezdeni a munkát, akkor hogy fog összeállni a reggel. De majd az is kialakul. Az este viszont őskáosz. A biztos pont a 7 órás fürdetés, majd szopi. Előtte igyekszem minél többet lenni Lucával, de közben a másnapi kaját is készítenem kell. Vacsora? Hát igen, az valamikor 9 fele újabban, ami miatt nagyon szenvedek. Valahogy meg kell próbálnom belesűríteni a 7 előtti időbe. Bízom benne, hogy hamarosan ez is menni fog.
Amúgy jól telnek a napjaink. Pénteken megint szupi volt. Apácska Krisztiánnal moziba ment, mi Adriennel csaj délutánt tartuttunk. Mit délutánt, estét! Már Adrienn írta, hogy hiányoznak neki a csaj-napok...hát igen, jók is voltak azok. De hamarosan örülni fog az új feladatainak, és mi már nem is fogunk annyira hiányozni neki. :)
Kicsit csapongod, de muszáj ezt megörökítenem. Szóval az ugye tudott, hogy Juditékon keresztül kerültünk a Sün Balázsba. Még a beszoktatás hetében egyszer sikerült Judittal összefutni, de csak pár percet tudtunk beszélni. Amióta én is járok dolgozni, minden reggel lesem, hátha összefutunk. Persze jól nem sikerül. Valahogy mindig kerüljük egymást, vagy amikor összejönne, én nem megyek el a bölcsiig, hanem kiszállok a metrónál. Pedig jó lenne egy kicsit vele beszélni, de bízom benne, hogy hamarosan összejön.
És egy kicsit a diétáról...hát az nagyon nem akar menni. Az azért megvan, hogy nem eszem továbbra sem fehér mérget, vagy legalábbi igyekszem kerülni és csak nagyon minimálisat fogyasztani. Számolni nem számolok, most még nincs rá energiám. Annyiból jó, hogy a kisdobozom még megvan, és az ebéd adagomat ahhoz viszonyítva be tudom lőni. Abban kell még fejlődnöm, hogy este időben egyek, és ne nasizzak. Sportra most gondolni sincs időm, és tudom, hogy ez gáz. Mivel eddig napközben jöttem-mentem, most viszont ülök egész nap. Ha beáll a rend, akkor valamikor fogok időt szakítani rá. De most az is demotivál, hogy a házunk melegvíz ellátása elég gáz, és nincs kedvem hideg vízben zuhanyozni sport után.
Szóval tervek vannak, hogy mi valósul meg belőle, az a jövő titka ;)

Lezárult egy korszak

Végérvényesen lezárult egy korszak az életünkben. Január 30-tól ugyanis Luca megkezdte a bölcsis létét. Azt hiszem ezt ő jobban viselte, mint mi. Legfőképpen apa volt, aki nagyon szenvedett ettől, illetve szenved a mai napig is. Anyai szívemnek csak az ad megnyugvást, hogy tudom, hogy a kis drága jó helyen van. Lehet, hogy anyagilag nem ez a legolcsóbb megoldás, de az kárpótol minden kifizetett forintot, hogy olyan helyen van, ahol tényleg figyelnek rá. Zsuzsa telefonál olyanért, hogy adhat-e neki ezt, vagy azt. Amit éppen a többieknek készít, vagy ha valamiért nagyon kepesztet. Minden délután elmondja, hogy volt-e kaki, mennyit aludt, evett, ivott. Vagy volt-e valami olyan, ami korábban nem fordult elő. Kíváncsi lennék, hogy egy sima bölcsiben ezek hogy mennek. A gyerekek is befogadóak voltak Lucával, kivéve egy kislányt, aki egy kicsi nehezebben viselte, hogy a figyelem még jobban megoszlik, mint korábban. Pedig 3 éves lesz a nyáron. Első nap mondta, hogy többet ne menjen Luca, aztán a hét végére már egész nagy „haverok” lettek. Apa szerint ennek ellenére nem ő a nagy kedvenc. Ja, és a legmókásabb, hogy van két kisfiú is, és az egyik olyan csillogó szemekkel, és áhitattal nézett Lucára, hogy Zsuzsa meg is jegyezte. Szóval mindenki nagyon aranyos.

A hét számomra is érdekesen telt. Kedden elmentem bevásárolni, EGYEDÜL! Először furcsa volt, majd nagyon élveztem, hogy megnézhetek mindent, és apa nem szól, hogy ne válogassak annyit, meg nem kell figyelnem, hogy Luca mit csinál, illetve nem kell attól rettegni, hogy mikor unja el magát, és kezd visításba. Szerdán szépülni mentem. Vagyis felhasználtam a karácsonyra kapott kozmetikai kupont. Csütörtökön is szépültem, akkor a fodrászt látogattam meg, illetve elmentünk apával nekem vásárolgatni, hogy legyen mit felvennem. Pénteken pedig „manikűröshöz” mentem. A hétvégét szó szerint lustálkodással töltöttük. Jól esett, kellett is. J

Jó lett volna, ha ez a hét minél később jön el, de ennek így kellett lennie. Örülök, hogy legalább ez így megadatott nekem. Bízom benne, hogy a következő babánál már nem kell ilyen hamar munkába állnom.