Első félidő végetért...

Az első járgány

Nem vagyunk egyszerű esetek. Egészen Keszthelyig mentünk babakocsit nézni. Sőt, mivel ott voltunk, beleszerettünk, és az ára is kedvezőbb, mint itt Pesten, így rögtön meg is vettük. Gyönyörűséges, könnyű, és úgy tűnik, mindent tud. Remélem nem haragszanak meg, de feltettem egy képet róla.
Van hozzá hordozó is. Az is nagyon könnyű, alig 3 kg.

Orvoslátogatás

Még előtte pénteken voltam dokinál. Kiderül, hogy milyen vicces pasi. Ultrahang közben kommentálta a látottakat, és persze volt egy-két vicces megjegyzése is. A végén a bajuszkötőnél már nem bírtam tovább. Mert hogy sorra mutogatta, hogy az ott a feje, a fején mi micsoda. Aztán hogy ami a feje előtt liffeg, az nem bajuszkötő (persze mindenki tudja, hogy eddig lánynak nézték), hanem a köldökzsinór. Itt már nem bírtam magammal, és muszály volt nevetni. Természetesen ugrált a hasam, a hasamon az uhfej, és a monitoron a kép. Kellett pár másodperc, mire összeszedtem magam.
Érdekes visszagondolni, hogy egy ideje már hozzá járok, igaz kezdetben csak évente egyszer, de mennyit változik két ember kapcsolata azáltal, hogy milyen sűrűn találkoznak. Mindig körültekintően járt el, ha kérdeztem kimerítően válaszolt, de volt az a pár lépés távolság. Poén, meg lazaság semmi. Most meg itt vagyunk a félidőnél, és viccelődünk. Lehet szülésre össze is tegeződünk?

Baba-turi a szomszédban

Vasárnap délután végre sikerült meglátogatni a barátnőmet, aki történetesen anyuval majdnem szembe lakik, és nem láttam dec. eleje óta. A két gyerkőcről annyi cucca van, hogy simán nyithatna egy babaturit. Illetve Viki, ne nyissál, előbb én válogatok :-) Gyorsan el is csaptunk a baby relax fotelra, és a hordozható gyerekágyra. Ruhákat csak átfutottuk, ahhoz kellene egy nap, de legalább egy teljes délután. Mivel fenn van neki minden a padláson, így megbeszéltük, hogy majd, ha kitavaszodik, akkor visszatérünk rá. Vagyis lehet, hogy én nem, mert addigra nem tudok felmászni a padlásukra. :-)

Holnaptól elvileg lesz egy kis pihi...már vágyom rá, mert ez a hétvége is túl mozgalmas volt ahhoz, hogy pihenni tudjak.

AFP, védőnő és miegymás

Megvan az AFP eredményem. Ez az első, ami nem lett tökéletes. Volt is pánik rendesen. És mit csinál korunk kismamija, igen, megy az internetre, és megnézi, hogy mi micsoda....na ezt nem kellett volna, mert "hülye azért nem vagyok", értettem, ami le van írva. Kombinéltam is rendesen, hogy akkor most lehet, hogy kromoszóma rendellenességgel kell szembe néznünk. Márnap, persze miért is ne most, a dokim délelőtt a XVII. kerületben rendelt, vagyis rendelési idő alatt nem igazán lehet elérni. Persze, nem szülünk, nincs nagy baj, és én kibírom 2-ig. Az utolsó két órában 20 percenként vívódtam, hogy most felhívom, mert nem bírom tovább. Jelentem kibírtam, és utólag jól kiröhögtem magam. Megnyugtatott az én drága dokim, hogy ha a kombinált tesztem jó, akkor ne foglalkozzak vele, mert ez már egy elavult módszer. Nyugodt is voltam tegnapig....
Ekkor látogattam meg a "szeretett" védőnőmet. Természetesen az afp eredményen lovagolt, és elkezdett mindenféle rémtörténeteket mesélni. Meg hogy ő utána járna mindennek, de azért várjam meg a dokim véleményét. Ekkor még nem mért vérnyomást, gondoltam, na majd akkor tuti megint magas lesz, de szerencsére nem lett. Egy hétig még nem foglalkozom a dologgal, meg egyébként is azt olvastam a neten (Erika segítségével), hogy cukorbetegsére is utalhat az alacsony afp érték. Bár ami megnyugtató, a vizeletemben nincs cukor! Helyette van fehérje, amire a nagytutású nem mondott semmit, csak megkérdezte, hogy nem fáj-e valahol valami. Hiába kérdezgettem, hogy mi lehet emögött, semmit nem mondott. Kérdem én, miért nem lehet védőnőt választani?
Napok óta fáradtság gyötör. Egyszerűen nem tudom kipihenni magam. Éjszakánként gyakran fenn vagyok, és nagyon nehezen alszom vissza. Persze reggel, amikor csörög a vekker, akkor alig lehet kirobbantani az ágyból. Pedig most lenne jó kialudnom magam rendesen, mert fél év múlva nem lesz rá esélyem sem. Persze ez most nem panaszkodás, de a szomorú tények ezek.
Tegnap megnéztem, hogy hogy lesz a nyáron a záróvizsga időszak. Hááááááát, nem tudom, hogy lesz. Elvileg a június 27-i héten lesznek. Persze pontos dátum csak kb egy hónappal korábban lesz. Jó lenne tudnom, hogy vajon meddig kell jelentkezni, és hogy mi van, ha nem tudok elmenni. Férfiasan be kell vallanom, hogy ezt egy kicsit elcsesztem. De annyi zűrös dolog volt akkor körülöttem, hogy nem mertem bevállalni pluszba még a szakdoga miatti idegeskedést. Az tuti nem tett volna jót, sem nekem, sem a babának. Na mindegy, most ez van, majd eszerint fogok valamit dönteni. Meglesz most, vagy majd csak egy év múlva. Ha babóca előbb jön, akkor nincs gond, mert addigra talán magamhoz térek, ha időben érkezik, akkor ez valószínű nem fog menni....Fél év múlva kiderül. Addig is szorítok a többieknek kedden.

2011.01.17.

Még, hogy én hatottam Andira? Persze jó ezt hallani, de szerintem fordítva van...Mindenesetre én örülök, hogy folytatja a blogírást. Várjuk a bejegyzést is! :-)
A hétvége érdekesen telt. Pénteken nagy babakocsi nézésbe kezdtünk. Hát cseppet sem egyszerű dolog. Annyi mindenre kell figyelni, és szeretnénk, hogy jó, és strapabíró legyen gyermekünk első járműve. Na de tényleg annyival többet tud a drágább, vagy azoknál van már egy kis flac, vagy sznobság? Letettük a voksunkat egy bizonyos kocsi mellett, majd meglátjuk az lesz-e a végén. Mert legyen több funkciós, ne zörögjenek a kerekei, könnyű legyen, de ugyanakkor masszív is....jaj tényleg nem könnyű. Pénteken éreztem először, hogy valóban mekkora felelősséggel jár az, ha valaki gyermeket vállal. Mert nem magadról kell dönteni. Ha ez enyém lenne, belefeküdné, tolatnám magam egy kört, ki lenne próbálva, és még el is tudnám mondani, hogy mi tetszett, és mi nem.
Mostanában nem alszom túl jól. Éjszaka gyakran felébredek, és utána nem találom a helyem. Akkor pörgök-forgok, és nagy nehezen sikerül újra álomba szenderülni. Viszont ekkor már hamar jön a reggel. Végülis szoktatva vagyok a későbbiekhez. :)

2011.01.13.

Tegnap végre sikerült beszélni K.Andival. Az ő szokásos stílusában nagyon örült a hírnek. Magamban jól megmosolyogtam, hogy mennyit változott az elmúlt két évben. A mai napig a fülembe cseng, amikor bejelentette nekünk, hogy várandós. Na ő volt az a személy a környezetemben, akiről nem gondoltam volna, hogy egyhamar anyuka lesz. És tessék...Álmos elmúlt egy éves. Biztos igazi kis legényke...
Na de nem is erről akartam áradozni, hanem, hogy jó volt Andival beszélni. Tervben van egy látogatás a közlejövőben, de megvárjuk, míg Erika visszatér, visszarázódik a hétköznapokba.

Az éjszakám pocsék volt. December közepétől nem járunk táncolni. Pedig jól esett ez a fajta mozgás...a gond csak az, hogy már csak a latin táncok vannak vissza, azok pedig gyorsak. Én meg nem bírom tartani a tempót. István egyébként sem az a táncos lábú alkat, neki már korábban is voltak bizonyos táncoknál gondjai. Szóval most inkább nem járunk. Lehet, hogy ezért is aludtam rosszul, de lehet hogy nem. Mostanában viszonylag korán fekszem, 10 körül, de nem bírok tovább fenn lenni. Aztán meg éjjel 2-3 körül ki kell mennem. Még ez nem is lenne probléma, hanem a gond ott kezdődik, hogy nem tudok visszaaludni. Vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen, hosszas forgolódás árán. Mivel tegnap Bettiék nálunk aludtak, így Maszat kutyagyerek benn aludt velünk. Nála most egy ideje az a módi, hogy odafekszik a lábamhoz. Hiába próbáltam letessékelni, mire elaludtam volna visszaköltözött. Na és egy ilyen hajnal után nem könnyű felkelni. Majd a hétvégén igyekszem pihenni.

Az előbb történt valami, amire nem számítottam. Muszáj írnom róla, mert addig úgyis foglalkoztatni fog, amíg nem adom ki magamból. Az eslő sokk, hogy olvastam egy naplót, a történtetet, amely le van írva ismerem, ennek ellenére megázó volt olvasni. Miután magamhoz tértem, láttam, hogy a JK-n vár egy privát üzenet. Gondoltam gyorsan megnézem ezt is. Ott tegnap írtam egy bejegyzést, hogy most ott abbahagyom a napló írását, mert nem érzem odavalónak, és nem akarok másokat úgymond bántani azzal, hogy én a babavárásnak ennyire örülök. A levél egy olyan lánytól jött, aki régóta küzd azért, hogy babája szülessen. Leírta az érzéseit, és hogy kíváncsi rá, hogy mi történik velem. Vele már korábban az IR-es fórumon is beszéltünk, meg váltottunk pár privát üzenetet is. Meglepő volt, mert kérte, hogy ne hagyjam abba a naplót, vagy legalább néha adjak magamról életjelet. Ez azért is furcsa, mert volt egy kommentje az elején amit én bántónak érzetem. Valószínű nem annak szánta, csak én vagyok érzekenyebb mostanság.
Ennek ellenére ide fogok inkább írni, majd oda is írogatok néha-néha, meg persze olvasom a többieket.

Az első fotók

Üdvözletem küldöm a nagyvilágnak! Luca baba

Nem szeretném egyesével feltölteni ide az összes képet, akit érdekel, itt
megtalálhatja.

2010.01.12 A kezdetek

Egy ideje már vezettem naplót egy közösségi oldalon. A nyáron kiderült, hogy inzulin rezisztenciám van. Ennek kapcsán olvasgattam mindenfele, és jutottam el a jegeskávéra. Itt kezdtem el írogatni. Az oldal inkább az egészséges életmóddal kapcsolatos dolgokkal foglalkozik, és úgy érezetem, hogy a mostani élethelyzetem nem illik az ottani környezetbe. Viszont vannak olyan dolgok, események, melyet szeretnék megőrizni az utókornak. Nagyon tetszett annak idején K.Andi ex-angol tanár nénim, barátnőm babablogja, így gondoltam "utánozom". Nagyon sajnáltam, amikor ő befejezte az írást, mert nekem tetsző stílusban írt, és nemcsak a jó, hanem a rosszabb dolgokat is megosztotta az olvasókkal.
De térjünk vissza a tárgyhoz. Az egész a tavaszi-nyári endokrinológiai kivizsgálással, és az esküvővel kezdődött. Persze már ekkor szerettük volna, ha hamarosan teljes család válik belőlünk. Szeptemberben úgy érztem, hogy mindenki összeesküdött ellenem. Megint menstuációs zavart véltem felfedezni. Igaz az endokrinológus doktor néni türelemre intett. De a kezdeti javulás megtorpanni látszott. Az októberi kontrollra (12-én) teljesen letörve mentem. A véreredményem nagyon rossz lett, vérzésem sehol. Eredetileg úgy volt, hogy addig várni mindenképp a babával, mert nagy a vetélés veszélye. Doki néni megnyugatott, hogy ezek nem rossz eredmények, ő számított rá, és hogy ez a gyógyulási folyamat része.
Rá egy hétre következett a hideg zuhany. Ekkor október 18-a volt. A munkahelyem jóvoltából részt vehettem egy komplex szűrésen a Telki magánkórházban. Vérvétellel, röntgennel, hasi ultrahanggal kezdődött a nap. Viszont a folytatás hozott némi meglepetést. A nőgyógyászati vizsgálaton a doki talált valamit. Na nem kell megijedni (csak egy kicsit). Itt derült ki, hogy valaki engem választott a mamájának. És igen, ijedtség is volt, mert bár nagyon szerettük volna őt, de előtt volt egy mellkasi röntgen. Nem sok jóval bíztattak. Két hét múlva kellett a saját orvosomnál jelentkeznem. Ő megnyugtatott, hogy genetikailag a röntgentl nem lehet baj, ha mégis, akkor a baba nem fog megmaradni. Három félelemmel teli hét következett. Így utólag persze nem volt miért aggódni. Bár mégis. Ekkor még nyitott kérdédés volt, hogy vajon a várandósságomat, és a babát mennyire befolyásolja az, hogy öcsém örökletes genetikai betegségben halt meg. Szerencsére én nem örökölhettem, ezáltal a babának sem lehet baja.
Ekkor még vissza volt, a hogyan mondjam el a munkahelyemen kérdés. Erika az első pillanattól kezdve tudta, mert ő is akkor volt ezen a szűrésen, amikor én, és ott várt a rendelőajtóban. Nem tudtam, és nem is akartam tagadni mi történt. Ritának és Jóskának csak október végén mondtam el a hír. Volt döbbenet rendesen.
És hogy hogy fogadta a család? Istvánéknál az ötödik unoka fog születni, nálunk az első. Anyukám felírta óra perc pontossággal, hogy mikor hívtuk telefonon a hírrel. Mindenki nagyon örült neki.
A 12. heti vizsgálatok eredményei nagyon jók lettek. Legbelül tudtam én, hogy rendben van minden, de jó volt pecsétes papíron is látni.
most, így a 17. héten izgatottan várom az AFP eredményét, és a két hét múlva esedékes látogatásomat a dokimnál.

Múlt pánteken voltunk az első 4d-s ultrahangon. Az valami fantasztikus élmény volt. 1005-osan tudjuk már, hogy egy pici lány lakik a pocakomban. Luca baba. Igen virgonc ifjú hölgy, "mosolygott", és integetett, mintha tudta volna, hogy apa és anya egy masinán keresztül őt nézi. Még órákig el tudtam volna ott mozizni. A lényeg persze az, hogy ott is megállapították, hogy szépen fejlődik, és minden rendben van vele.
De sajnos az élet nem fenékig tejfel, ahogy szokták mondani. Sokáig úgy nézett ki, hogy az, amit eddig csak viccesen tervezgettünk, hogy Erikával egyszerre megyünk babázni, az meg is valósul. A sors, az égiek, vagy nem tudom ki máshogy szerette volna.... Ez eléggé megrázott. Nemcsak azért, mert Erika közeláll hozzám, hanem azért is mert bár nem éltem át, de már el tudom képzelni, hogy mekkora veszteség ez. Hosszú órákig rágodtam rajta, hogy majd biztosan "utálni" fog azért, hogy nekem sikerült, ami neki nem. Erre ő, mintha érezte volna, hogy ezen györtődöm, és a következő beszélgetésünk alkalmával biztosított arról, hogy bár történt, ami történt, ő ettől még ugyanúgy velem örül, és igzul értünk. Ez akkor is és most is könnyeket csalt a szemembe. Lehet, hogy mások azt gondolják, hogy ez a normális, engem akkor is meghatott.

Szóval ezek a kezdetek. Nem valószínű, hogy minden nap fogok írni, persze ez sem kizárt. Aztán lesz itt szó mindenről: az érzéseimről, a kis Luca fejlődéséről, a mindennapokról, jóról és rosszról egyaránt.