Megtört a jég?

Két napi kényszer "koplalás" után úgy tűnik, hogy ma minden jól alakul evés téren Lucával.
Reggel még otthon betolt egy szelet párizsis kenyeret, majd a bölcsiben is evett, és megivott KÉT!!! pohár kakaót. Nem is értem, mert eddig otthon nem nagyon akarta inni. A tízórai gyümölcslé eddig sem volt gondt.
Aztán jött az ebéd....már reggel ezen stresszeltem! DE, evett a paradicsomos krumliból és a fasírtból is! Ez nagy szó, mert otthon nem nagyon ette meg a paradicsomos dolgokat. Remélem, elindult egy folyamat, és nem lesz gond az ebéddel sem.
Reggel mondjuk volt egy kis affér, mert nem a saját gondozó nénink jött ki Lucáért, és nem tudtak elköszönni apával. Utána volt nagy sírás, és nem csak Lucát viselte meg, hanem apát is. Amikor elmesélte az esetet, engem is szíven ütött. Szóvá is tette, hogy azért ezt nem így kellene, főleg úgy, hogy ez volt a 3. fél napja. Ha minden jól megy, akkor pénteken már ott is alszik. Azért örülök, hogy viszonylag könnyen veszi az akadályokat, annak ellenére, hogy igyekeztek elrettenteni bennünket a változás okozta nehézségekkel.
Még nem tudja, de ma kap valami apró meglepit, hogy ilyen ügyes volt! :)

Hát ez is eljött

Tegnap megkezdődött a bölcsis élet az államiban. Eddig úgy tűnik, hogy jól veszi az akadályokat Luca. A gyerekekkel elvan, a gondozó nénivel még annyira nincs nagy szerelem. De mit várhatunk egy 15 hónapostól, aki látta két órát? Viszont ma már egyedül van benn a csoportban. Apa kinn az öltözőben. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz a vége. Amitől tartok, az az ebéd. Ki van rakva a heti étlap, a reggelivel, tízóraival, uzsonnával nem lesz gond. Ott a nagy többséget meg fogja enni, vagy legalábbis eszik majd belőle. Viszont az ebéddel lesznek gondok. Mert mi ilyet, hogy kapor mártás, nem eszünk. Aztán az is lehet, hogy majd látva a többit, simán megeszik mindent, vagy legalábbis kóstolgat. Mert otthon is azt veszem észre, hogy érdekli, hogy mi mit eszünk, de egy-egy falatnál többet nem nagyon akar enni.
Ezen felül nagy izgalom van a házunk táján. Egyrészt ugye most van a terheléses cukor vizsgálat, és izgulok, hogy mi lesz a vége. Persze a héten nem biztos, hogy megtudom az eredményt, mert 11-13-ig lehet menni a leletért. Én ugye nem tudok menni, István pedig Luca miatt nem annyira mobil a héten. Azért teszek egy próbát, hogy hátha csak annak az egynek az eredményét megmondják.
Másrész meg ugye már nem sok van vissza a költözésig. A hétvégén már gőz erővel csomagolni fogunk. Kicsit, na jó, nagyon izgulok miatta, mert 4 éve sem volt egyszerű a költözés, és akkor még nem is volt ennyi cuccunk, illetve nem volt Luca és Maszat. Hogy ők hogyan fogják viselni, az rejtély! Én rosszul, azt már most tudom.

Ma nagyon rossz kedvem van

Régen volt egy reklám, aminek az volt a szlogenje, hogy vannak napok, mikor minden nehezebb....hát ez a mai egy ilyen.
Pedig jól aludtam, és a reggel is jól indult. Aztán valahogy minden negatív irányt vett. Hibáztam a munkám kapcsán olyanba, amibe nem szoktam (jó következménye nincs, kijavítottam, de engem zavar). Aztán van ugye a lakás projekt. Valahogy az sem akar összejönni. Nem tudom, hogy miért! Végre eldőlt, hogy melyik lakásba szeretnénk mi beköltözni, erre most azzal vannak sorozatosan problémák, amit mi szeretnénk kiadni. Sajnos ma ráébredtünk, hogy nem elég, hogy van valaki, aki folyamatosan megkeseríti az életünket, még nagyobb bajt is tud okozni "jószándékával", mint ami van. Részleteket nem akarok ezen a fórumon írni, mert ki tudja, hogy nem jut-e el az illetőhöz is.
Aztán ma munkába menet még egy érdekes dolog történt.
Az előzmények, röviden. Van egy lány, akivel kb 3 évig "laktam" együtt egy szobában. A kapcsolat jó volt, így utólag már nem nevezném barátinak, bár akkor annak hatott. Aztán ahogy teltek az évek, elkerültünk egymás mellől, de a sors még is úgy rendezte, hogy időről időre találkozzunk. Én akkor még naivan azt gondoltam, hogy a kihagyások ellenére barátság van köztünk. Úgy alakult az életünk, hogy pár éve egy irodaházban dolgozunk, néhány emelet választ el bennünket. A kezdeti örömködése e ténynek pár közös ebédben és egy-két munkaidőn kívüli találkozásban merült ki. Majd én férjhez mentem, vártam Lucát. Boldogan írtam neki is az sms-t azon a késői órán, majd egy rövidke gratuláció után semmi reakció. Persze a képekről a linket is küldtem, de minek. Gyakorlatilag addig, amíg vissza nem tértem dolgozni, és egy reggelen újból össze nem futottunk semmi érdeklődés nem volt. Mondjuk én sem érdeklődtem felőle, de én azt gondolom, hogy nekem volt több elfoglaltságom az utóbbi időben. Majd ezek után a FB-ról értesültem, hogy férjhez ment. Azért kicsit ez is rosszul esett, de még ekkor túlléptem rajta. A nagy pofon ma reggel ért. Épp a metró kijáratánál a princessnél (tudom, fehér és cukros, de kellett :) ) álltam reggeliért, amikor jött fel a mozgólépcsőn. Tudtam, hogy egy irányba megyünk, köszöntem, majd a kedves "barátném" tovább vonult. Percekig nem tudtam az esetet hova tenni, nagyon lehangolt. Most már csak azt nem tudom, hogy én változtam-e meg az elmúlt 10-15 évben ennyire, vagy  ő ? De lehet, hogy én, mert nem ez az első ilyen eset az elmúlt időben, hogy rá kell döbbenjek, hogy akit barátnak hittem, az valójában nem is az. Mondjuk legalább most már kezd tisztán körvonalazódni, hogy ki az, akire bizton számíthatok, ha szükségem van pár jó szóra, vagy egy kis fenékbe billentésre.
Na azért ennyire nem vészesen borús a helyzet!!! Mert az élet szép, jól vagyunk. A kis pocaklakó meg szépen növöget :) Ja, és nagy hír, és örvendetes, két számmak kisebb maminadrág kell most, mint másfél évvel ezelőtt :))) Juppiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!

A történet folytatódik

Az előbb már elkezdtem egy bejegyzést, majd egy jól irányzott mozdulattal töröltem is hi-hi-hi :)
Arról elmélkedtem, hogy sok ismerőstől megkaptam, hogy miért nem szóltunk hamarabb a tesóról. Mindenkinek pedig nem szeretném a részleteket az orrára kötni. Szóval, aki közelebb áll hozzánk, neki elmondjuk a részleteket, a többiek meg elégedjenek meg a ténnyel, hogy jön a tesó, és csak most tudták meg. Végre a céges bejelentéseken is túl vagyok. Vagyis hivatalosan is tudattam mindenkivel, akivel kellett, a többiek meg majd találgatnak, hogy most akkor meghízott-e vagy terhes....
Lakás fronton is úgy tűnik, hogy rendeződik a helyzet. Már csak kettő van versenyben, mindkettő másért előnyös. Nagyon nehéz a döntés, mert nem két hétről van szó, hanem adott esetben évekről. Elvileg holnap jön egy érdeklődő, aki a mi mostani lakásunkba költözne...ő sokmindent eldönt a fenti kérdésben, ha jön, mert az ő költözésének időpontja erősen befolyásolja a mi döntésünket. Remélem, hogy hosszú távon nem fogjuk megbánni, bárhogy is alakul.
Az előbb sötét gondolatok töltötték meg a kis buksimat. Egyrészt, mert még nem tudom, hogy hogy lesz a munkakör pótlása, másrészt pedig az, hogy mi lesz a visszatérésemmel. Tudom, ezzel most nem kellene foglalakoznom, de nem tudok nem gondolni rá, ebben az amúgy is ingatag munkaügyi helyzetben. Mert ugye eddig védték a munkába álló anyukákat a gyerek 3 éves koráig, de most úgy érzem a kedves kormányunk, országunk vezetése nagy ívben tesz a népesség fenntartás/növekedés érdekében gyermekeket szülő nőkre. Na ezt nem fejtegetem tovább, mert csak felmegy a vérnyomásom, ami nem lenne jó.
Van még egy dolog, ami tegnap óta foglalkoztat. Nevet nem írok, ha olvas, úgyis tudja, hogy róla van szó...szóval tegnap beszéltem egy számomra nagyon kedves lánnyal/anyukával. Sok-sok eddig ismeretlen szituációval találkozik mostanában, és nagyon bizonytalan. Én is az voltam, és szerintem mindenki az, hasonló esetben, csak másmilyen problémákkal szembesülünk, és máshogy éljük meg. Tudom, hogy ő sokkal lelkisebb, mint pl én. Ezért, meg sokminden másért is annyira szeretnék neki segíteni, de nem tudom, hogy hogy tegyem. Röviden csak annyi, hogy ha elbizonytalanodsz, hozzám nyugodtan fordulj segítségért, igyekszem a tőlem telhető legjobban segíteni, és ne feledd, jól csinálod, higyj az öszötneidnek!!!