Leesett!!!

Napok óta a fránya köldökcsonk tartott izgalomban bennünket. De tegnap délután végre megkönyörült rajtam, és levált. Szörnyű napokon vagyunk túl emiatt. Kezdődött a vérezgetésekkel, majd ugye az egyre lifegő kis valamivel. Nem beszélve arról, hogy mekkora tortúra volt a fürdetés. Szabályos négykezest játszottunk apával, mert az amúgy is apró test annyira tekergett és csúszott, hogy csak na. Hallottam olyan családokról, ahol apa a nagy kezével átvállalta e nemes feladatot. Sajnos nekem nem volt szerencsém, de legalább ott volt, és segített, ha úgy éreztem, hogy siklik ki a lányunk a kezemből, mint egy kishal. De ezen is túl vagyunk :)
Mint annyi mindenen. Ma már két hete, hogy tart ez a csoda. Nem mondom, hogy könnyű, mert nem az. Amikor az ember az igazak álmát alussza, és épp fordulna a másik oldalára, na akkor, valami hetedik érzékkel vezérelve sír fel Luca. Csipás szemek, kómás fej....és félig csukott szemmel betámolygok a szobába, és indul a menet. Félreértés ne essék, ez most nem panaszkodás! Mert tényleg nem az, csak a puszta tények. Lassan talán majd ahogy az evések közti idő nyúlik úgy lesznek az éjszakák is könnyebbek.
Ahogy viszont a súlya gyarapszik Lucának, úgy növekszik a hasfájós percek száma is. Ennél nagyobb problémánk ne legyen soha!!! Ilyenkor jut igazán eszembe a kis Mathias, hogy vajon vele mi van. Bízom benne, hogy hamarosan ő is felépül, és séta közben ő is szórja a boldog babamosolyt. Van még valaki aki miatt, illetve inkább az anyukája miatt kell aggódni. Remélem ők is rendben vannak, és a kezdeti nehézségek után következhet a boldog babavárás időszaka. Cs, hidd el minden rendben lesz, minden úgy fog történni, ahogy történnie kell.

A mumus

Ez nekünk eddig úgy néz ki, hogy a köldök lesz. Először péntek reggelre vérezgetett, de akkor még nem volt annyira vészes. A doktornéni megnyugtatott, és elmondta, hogy mit kell csinálni. Ma hajnalban megint vér...de most élénk piros friss vér, nem az alvadt. Persze frászt kaptam, hogy akkor most mit csináljak. Paramami hívta az éjszakai ügyeletet, majd ők megnyugtattak, hogy ha nem folyik, akkor csak kezeljem le, tegyek rá gézlapot, és reggel szóljak a házi orvosnak. Így is lett! Ki is jött, és megnézte. Persze semmi gond, szépen van kezelve, csak le fog válni hamarosan, addig vérezgethet. Elmondta mire figyeljek, és amíg azt nem tapasztalom, hogy piros a köldöke körül és nincs büdös gennyes váladék, addig nincs gond. Tünemény ez a doktor néni! Annyi nyugalmat áraszt, hogy az csak na! Persze miután beszéltem vele, beláttam, hogy tényleg nincs ok aggodalomra, de akkor is ijesztő volt látni a vért.
Szerencsére Luca csak annyit érzékelt az egészből, hogy meg lett macerálva. Kicsit nyűgösebben aludt el, de alszik. Bár lassan keltenem kell, szopi idő van.
Erről jut eszembe, a szopi már szépen megy. 3130 grammal jöttünk haza, és tegnap 3300 grammot mértem este fürdés előtt. Nagy most az öröm, mert elérte a születési súlyát.

Az első hét eseményei röviden

Nagyon jó volt hazaérkezni. Bár szerencsém volt a kórházban, nagyon jó szobatársaim voltak. Egyiküket különösen a szívembe zártam. Sajnos nekik nem kezdődött olyan boldogan a közös élet, mint az megérdemelték volna, ugyanis a baba vastagbél elzáródással született. Innen is sok sok energiát és kitartást küldök nekik!
Jó volt hazaérkezni. Arra vágytam, hogy apával és a kicsi Lucával összebújva ismerkedünk egymással. Itt volt anyukám, és a pótnagypapi is. Anyukám nagy segítség volt az első napokban anyukám. Aztán szerdán hazament, mert meg kell tanulnunk a közös létet.
A nagy parám a szopi volt. Most azt mondom, feleslegesen, de azért még mindig megfordul bennem a kisördög, hogy tudom-e rendesen táplálni a kicsikémet. Eddig igen, és azon dolgozunk, hogy így is maradjon.
Kedden itt járt a helyettes védőnéni. Nagyon tünemény. Sokat segített a tapasztalatával, és a szaktudásával. Sajnos a kórházban az volt a gond, hogy ahány műszak, annyiféle vélemény, tanács. Na kezdő anyuka, tessék ezen kiigazodni!
Csütörtökön itt járt a doktornénink is. Luca szépen fejlődik.
Épp ébredezik, és megyünk fürcsizni, úgyhogy majd egy másik alkalommal folytatom....:)

2011.06.16. Meszülettem

Nem volt könnyű nap. Reggel hétkor érkeztünk a kórházba. A doktor bácsi háromnegyed nyolckor repesztett burkot. Sajnos muszáj volt, mert a terhes diabétesz miatt nem hordhattam túl a babát. A fájások lassan jöttek, így hamarosan infúzióban jött az oxitocin. Fájások lettek, tágulni viszont nem nagyon akartam. Vagyis én akartam, de a szervezetem nem így gondolta. Végül este nyolc után úgy döntöttünk, hogy itt a szenvedés vége, akkor legyen császár. Kicsit csalódott voltam, hogy nem vagyok képes rendesen megszülni a lányom. Végül a döntés jónak bizonyult. 21:12-kor megszületett az én gyönyörű kislányom. 3300 grammal, és 53 cm-rel. A doktor bácsi a műtét után bejött, és mondta, hogy semmiféleképpen nem tudtam volna természetesen megszülni, mert nem ékelődött be rendesen a fejecskéje. Az első éjszakát külön töltöttük, mert én az EDA miatt nem mozoghattam, és bizony mindketten nagyon elfáradtunk. Egy kicsit azért apa behozta őt nekem, de épp csak megsimogatni tudtam. Ez persze nagyon rossz volt, de meg kellett értenem, hogy mindkettőnk érdeke ezt kívánja. Viszont másnaptól már boldogság volt, mert azóta szinte mindig együtt vagyunk.

Az első fotó, amikor még a doktor néni vizsgálódik.Az eslő napon a csacsi takarómmal

Anya karjai közt - még kicsit sután :)

Szundi anya ágyán

Apa karjai közt

Még megvagyok

Jó régen nem írtam ide....az igazság az, hogy inkább az életmód blogba írtam mostanában. Ez amiatt alakult így, hogy "beleestem" a terhességi diabéteszbe, és azon a helyen sokan noszogatnak, tanácsokkal látnak el. Nagy segítség volt, mert bár a diéta nem ismeretlen számomra, mégis voltak megingások. Lassan túl leszek ezen az időszakon is.
Elvileg egy hetem van még vissza. Rendszeresen járok kontrollra a diabetológiára, illetve most már itt vannak az NST-k is. Eddig semmi jele nincs annak, hogy Luca meg szeretne születni. Jöhetnek itt mindenféle frontok....Bár én rendszerint rosszul viselem a hirtelen változást, de rá semmi hatással nincs. Apácska már mindenfélét kipróbáltatott velem, hogy megszülessen, de eddig semmi nem jött be. Voltam már rosszul csípős hamburgertől, mert valahol azt olvasta, hogy az megindítja a szülést. Azt nem indította meg, viszont olyan gyomorfájásom lett, hogy csak na! :) Múltkor már azon gondolkodtunk, hogy a kiscsaj jót röhög rajtunk, hogy mit mesterkedünk itt kinn, hogy kijöjjön. Hiába programoztam én magam Andi tanácsai szerint június 1-t, nekem nem jött össze. :(
A babaszoba kész, már csak a "belevaló" hiányzik. Most már úgy vagyok majd jön, ha megérett a Földi létre. Nem ígérem, hogy minden nap, de rendszeresebben fogok ide írogatni, ha megérkezik a kis drágánk, mert szeretném megörökíteni minden mozzanatát.