Sokk, döbb, vagy nem is tudom mi...

Most a napokban azon fáradoztunk, hogy megalkossuk Luca első TÖKÉLETES tortájának prototípusát. A második torta már bevonatot is kapott pillecukor-fondan tekintetében. Na ez nem aratott osztatlan sikert. Így maradt a marcipán bevonat, mint olyan. Aztán egy gasztroblogot olvasgatva bukkantam rá a formix nevű bevonóra. Rögtön megörültem neki, és elkezdtem kutakodni, hogy hol is lehet ilyet beszerezni. Postán, de csak szerdánként postáznak. Persze, hogy mikor erre ráakadtam szerda este volt :( A jövő heti postázás meg bizonytalan, mint a Maszat vacsorája. Nehogy valami egyszerűen menjen.
Na a nagy gasztro-blog olvasás közben akadtam rá egy másik blogra. Egy hölgy írja, akinek 52-53 évesen agydaganatot diagnosztizáltak. Ennek két éve. Először csak beleolvastam, majd megragadott az a pozitív szemlélet, élni, mozogni akarás, ami körüllengi, hogy rabja lettem. Hihetetlen mekkora akaraterő van benne, és hogy a családja mennyire támogatja, szereti, óvja, félti. Nem beszélve arról, hogy nem nyafog, nincs betegség tudata. Mi meg...egy durvább megfázásnál is rinyálunk....Szóval megint kaptam egy "pofont", hogy tessék nem nyavalyogni, hanem tenni a dolgom.
Van még egyéb esemény is....Luca bölcsit vált. Biztos nem lesz könnyű, de ezzel a váltással időt, és pénzt sporolunk. Bízom benne, hogy nem volt rossz döntés....
Már nagyon várom a hétvégét! Megyünk anyuhoz, érik a cseresznye, és remélem a meggy is! Fúúúúúúú, sok sok gyümi!!! :)

Az egyik szemem sír, a másik....

....zokog.
Nagyon rossz napjaim vannak mostanában. Valahogy nem találom a lelki békémet. Egyrészt sok a munka, és nagy az össze-visszaság. Emiatt nagyon nem érzem jól magam. Pihenni nem nagyon tudok, mert otthon is számtalan a tennivaló. Pedig nem panaszkodhatom, mert Luca átalussza az éjszakákat. Folyamatosan van mindig valami, ami kiborít. Bár az is lehet, hogy már csak azért borulok ki mindenen, mert eleve feszült vagyok.
Nagyon-nagyon rossz, mert nem ezt érdemli a családom, barátaim. :(
Aztán történnek olyan dolgok is, amelyekre azt kellene mondani, hogy hú, de jó. De ennek sem lehet örülni, mert egyeseknek ez kellemetlenséget okoz, és elrontják azt a kis jót. Miért? Mert a saját "nyomorukat" helyezik előtérbe.
Folytathatnám még a sort, de akkor estig itt keseregnék....