Ma rám tört a "vajon jó anya leszek-e" érzés. Illetve a félelem az ismeretlentől. Az egész úgy kezdődött, hogy elérkezett az utolsó munkában töltött hét. Ami az utóbbi időben - megvallva - már vártam. Eléggé elfáradok estére. És mégis, a hét első munkanapján hatalmába kerített az az érzés, hogy valami véget ér....(valami fáj) Megmagyarázhatatlan számomra ez az egész. Vágyakozom, ugyanakkor félek. Az előbb ahhoz hasonlítottam, hogy olyan, mintha új munkahelyre menne az ember. De ott legalább tudnám, hogy mit kellene csinálni, csak a környezet lenne más. De ez a helyzet pont a fordítottja. Itt a környezet lesz ismert, a feladatok meg teljesen újak. Hogy fogok én ennek megfeleleni? Szeretném, ha egyszer sok-sok év múlva, amikor az én lányom lesz hasonló helyzetben, akkor úgy gondolna rám, hogy szeretné ő is úgy nevelni a gyermekeit, ahogy őt nevelték a szülei. Ez sokkal nehezebb, mint megfelelni egy munkahelyen. Egy ember élete a kezdetekben csak tőled függ. Te alakítod valamilyen szinten a jellemét, Te indítod el az élet rögös útjain.
Hát nem könnyű...lassan talán megnyugszom, és nem rágódok sokat ezen. Igyekszem a legjobb tudásom szerint cselekedni, aztán majd az idő eldönti, hogy jól tettem-e amit tettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése