Napok óta a fránya köldökcsonk tartott izgalomban bennünket. De tegnap délután végre megkönyörült rajtam, és levált. Szörnyű napokon vagyunk túl emiatt. Kezdődött a vérezgetésekkel, majd ugye az egyre lifegő kis valamivel. Nem beszélve arról, hogy mekkora tortúra volt a fürdetés. Szabályos négykezest játszottunk apával, mert az amúgy is apró test annyira tekergett és csúszott, hogy csak na. Hallottam olyan családokról, ahol apa a nagy kezével átvállalta e nemes feladatot. Sajnos nekem nem volt szerencsém, de legalább ott volt, és segített, ha úgy éreztem, hogy siklik ki a lányunk a kezemből, mint egy kishal. De ezen is túl vagyunk :)
Mint annyi mindenen. Ma már két hete, hogy tart ez a csoda. Nem mondom, hogy könnyű, mert nem az. Amikor az ember az igazak álmát alussza, és épp fordulna a másik oldalára, na akkor, valami hetedik érzékkel vezérelve sír fel Luca. Csipás szemek, kómás fej....és félig csukott szemmel betámolygok a szobába, és indul a menet. Félreértés ne essék, ez most nem panaszkodás! Mert tényleg nem az, csak a puszta tények. Lassan talán majd ahogy az evések közti idő nyúlik úgy lesznek az éjszakák is könnyebbek.
Ahogy viszont a súlya gyarapszik Lucának, úgy növekszik a hasfájós percek száma is. Ennél nagyobb problémánk ne legyen soha!!! Ilyenkor jut igazán eszembe a kis Mathias, hogy vajon vele mi van. Bízom benne, hogy hamarosan ő is felépül, és séta közben ő is szórja a boldog babamosolyt. Van még valaki aki miatt, illetve inkább az anyukája miatt kell aggódni. Remélem ők is rendben vannak, és a kezdeti nehézségek után következhet a boldog babavárás időszaka. Cs, hidd el minden rendben lesz, minden úgy fog történni, ahogy történnie kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése