Nem is kicsit :) Ez a nyár más, mint a többi. Elmúlt a nagy lányunk egy éves, voltunk vele nyaralni, és kiderült, hogy jön a kistesó.
Ez utóbbi nem kis meglepetést okozott elsősorban nekünk, de a családunknak, ismerőseinknek is. Néha még most sem hiszem el, hogy ez velem megtörténhetett. Van egy dokumentum film sorozat, amiben olyan nőket mutatnak be, akik nem tudták, hogy terhesek, majd hipp-hopp szülnek egy babát. Egy-két részt láttam csak, és mindig hitetlenkedve néztem, hogy ez hogy a manóban lehet. Hát majdnem így jártam én is. Miért is? Luca 11 hónapig szopizott, rendes ciklusom nem volt. Persze ez nekem nem újdonság, hiszen előtte is alig-alig köszöntöttek rám a piros betűs napok. Szóval gondoltam, hogy még mindig a hormonjaim szórakoznak, bár az IR-em kezd rendeződni, de még mindig nem működök tökéletesen. Voltam endokrinológiai kontrollon, ahol javultak az értékeim, de nem tökéletes, és ott is azt mondta a doktornő, hogy igen, még lehet annak a hatása...no meg volt nekem egy negatív tesztem is, mert azért csak bennem volt a kisörödög. Ezeknek a boldog tudatában éltem mindennapjaim. Éreztem, hogy fáradt vagyok, de ezt ráfogtam a melegre, és arra, hogy néha még riaszt a kisasszony éjjel. Egyéb tünetem nem volt, ami babára utalt volna. Aztán egy augusztusi szombat este jött a megvilágosodás, majd másnap délután a bizonyíték is. Sírva zavartam el a férjem a patikába tesztért, mert nem bírtam a gondolataimat kordában tartani. Majd igazolódott a gyanúm. Azt ekkor még nem tudtam, hogy hol is járunk időben. A sokk ezután következett. Szinte minden vizsgálatról lemaradtam, mivel már jócskán benne jártunk a 19. hétben. Végülis szerencsénk volt, csak egy nap ment rá, és kiderítettük, már amennyire lehetett, hogy a helyzet nem annyira rossz, mint gondolnánk. Egyedül a Down szűrés miatt kesergek egy kicsit, de ha korábban kiderült volna, hogy van esély a betegségre, akkor sem változott volna semmi. Azt viszont tudom, hogy legalább hormonálisan rendben voltam/vagyok, vagy ez a kis bébi is nagyon élni szeretne. :) Nekem már csak ilyen túlélő babák jutnak :) A várakozással kapcsolatban sokmindenről lemaradtunk, de azért így is marad még várakozással teli idő. Bár kétségtelen, hogy most egy kicsit emiatt felpörögtek az események. Ugye az első volt, hogy a munkahelyemmel tudani kellene, és nagyon féltem a fogadtatásról, mert én nem így terveztem a visszatérést. Be kell szerezni pár dolgot, amit ugye mi már erre-arra elpasszoltunk. És akkor itt jön a lakás kérdés. Mert így most elvagyunk a 42 nm-en, de azért ez + egy fővel már nem lenne kényelmes. Most lázas lakás keresésben vagyunk. Lassan talán ez is megoldódik, ahogy a többi is, és kicsit nyugisabb időszak jön. Szóval, ha a természet további tréfát eszel ki ellenem, akkor vagy karácsonyra, vagy újévre várható az új jövevény. Akit ugye nem tudok nevén nevezni, mert bár tudjuk, hogy fiú, de a neve még kérdéses. Mert ugye van a Tihamér név, amit most apa mégsem favorizál annyira. De akkor mi legyen? Mivel az egyezség az előző várandósságom óta az, hogy a lány nevet én, a fiút apa választja, így ezen én nem is töröm a fejem. Így marad a név megszületéséig Zsebi, az én kis manóm, aki mint tudjuk szeret bújócskázni. :)
No de hogy Lucáról is ejtsek pár szót. Hihetetlen mennyit fejlődik....van, hogy napról napra, van, hogy vannak kisebb szünetek. De jó látni, ahogy a magatehetetlen kisbabából értelmes kislány fejlődik. Persze bőszen feszegeti a határait, de hát melyik hasonló korú gyerek nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése