Régen volt egy reklám, aminek az volt a szlogenje, hogy vannak napok, mikor minden nehezebb....hát ez a mai egy ilyen.
Pedig jól aludtam, és a reggel is jól indult. Aztán valahogy minden negatív irányt vett. Hibáztam a munkám kapcsán olyanba, amibe nem szoktam (jó következménye nincs, kijavítottam, de engem zavar). Aztán van ugye a lakás projekt. Valahogy az sem akar összejönni. Nem tudom, hogy miért! Végre eldőlt, hogy melyik lakásba szeretnénk mi beköltözni, erre most azzal vannak sorozatosan problémák, amit mi szeretnénk kiadni. Sajnos ma ráébredtünk, hogy nem elég, hogy van valaki, aki folyamatosan megkeseríti az életünket, még nagyobb bajt is tud okozni "jószándékával", mint ami van. Részleteket nem akarok ezen a fórumon írni, mert ki tudja, hogy nem jut-e el az illetőhöz is.
Aztán ma munkába menet még egy érdekes dolog történt.
Az előzmények, röviden. Van egy lány, akivel kb 3 évig "laktam" együtt egy szobában. A kapcsolat jó volt, így utólag már nem nevezném barátinak, bár akkor annak hatott. Aztán ahogy teltek az évek, elkerültünk egymás mellől, de a sors még is úgy rendezte, hogy időről időre találkozzunk. Én akkor még naivan azt gondoltam, hogy a kihagyások ellenére barátság van köztünk. Úgy alakult az életünk, hogy pár éve egy irodaházban dolgozunk, néhány emelet választ el bennünket. A kezdeti örömködése e ténynek pár közös ebédben és egy-két munkaidőn kívüli találkozásban merült ki. Majd én férjhez mentem, vártam Lucát. Boldogan írtam neki is az sms-t azon a késői órán, majd egy rövidke gratuláció után semmi reakció. Persze a képekről a linket is küldtem, de minek. Gyakorlatilag addig, amíg vissza nem tértem dolgozni, és egy reggelen újból össze nem futottunk semmi érdeklődés nem volt. Mondjuk én sem érdeklődtem felőle, de én azt gondolom, hogy nekem volt több elfoglaltságom az utóbbi időben. Majd ezek után a FB-ról értesültem, hogy férjhez ment. Azért kicsit ez is rosszul esett, de még ekkor túlléptem rajta. A nagy pofon ma reggel ért. Épp a metró kijáratánál a princessnél (tudom, fehér és cukros, de kellett :) ) álltam reggeliért, amikor jött fel a mozgólépcsőn. Tudtam, hogy egy irányba megyünk, köszöntem, majd a kedves "barátném" tovább vonult. Percekig nem tudtam az esetet hova tenni, nagyon lehangolt. Most már csak azt nem tudom, hogy én változtam-e meg az elmúlt 10-15 évben ennyire, vagy ő ? De lehet, hogy én, mert nem ez az első ilyen eset az elmúlt időben, hogy rá kell döbbenjek, hogy akit barátnak hittem, az valójában nem is az. Mondjuk legalább most már kezd tisztán körvonalazódni, hogy ki az, akire bizton számíthatok, ha szükségem van pár jó szóra, vagy egy kis fenékbe billentésre.
Na azért ennyire nem vészesen borús a helyzet!!! Mert az élet szép, jól vagyunk. A kis pocaklakó meg szépen növöget :) Ja, és nagy hír, és örvendetes, két számmak kisebb maminadrág kell most, mint másfél évvel ezelőtt :))) Juppiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése